Busexpo

Az Inter Traction Electrics Kft. két prototípusát is megtekinthetik az érdeklődők a hetedik BUSEXPO-n, amelynek ezúttal is a zsámbéki drivingcamp Hungary vezetéstechnikai pálya ad otthont. 

A hetedik BUSEXPO-n május 8-án a hazai buszgyártók és –forgalmazók, valamint a szolgáltatói piac vonul fel a szakma, és az autóbuszok szerelmesei előtt. A Kelet-Európában is különlegesnek számító esemény az évek során meghatározó szakmai összejövetellé nőtte ki magát, amely során az old timer járművektől kezdve, a jelen kor megoldásain át, a jövő lehetőségeibe is betekinthetést nyerhetnek a látogatók.

A tavalyi évhez hasonlóan a debreceni Inter Traction Electrics Kft. is elhozza két prototípusát a zsámbéki Driving Camp vezetéstechnikai pályára: a Mercedes-Benz REFORM 501 LE-t statikusan tekinthetik meg az érdeklődők, míg a REFORM 500 LE-t, – amely már a DKV Debreceni Közlekedés Vállalat színeiben szolgál –, menetközben, utasként próbálhatják ki a vendégek 9:00-16:30 között.

A Mercedes-Benz alvázra épülő 12 méteres, háromajtós, alacsonypadló-belépésű, városi REFORM 500 LE típust 2017-benmutatta be a vállalat, s miután a jármű hivatalosan is megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt, tavaly év végén a DKV Debreceni Közlekedés Vállalatnál állt forgalomba. Ezt a típust egy 220 kW maximális teljesítményű EURO6-os dízelmotorral és hatfokozatú automataváltóval szerelték.

A REFORM 501 LE 2018 decemberében érkezett meg az Inter Traction Electrics palettájára, a kétajtós, alacsonypadló-belépésű elővárosi buszt egy 260 kW maximális teljesítményű EURO6-os dízelmotor hajtja, az erőátvitelről itt is egy hatfokozatú automataváltó gondoskodik.

A két jármű alvázának műszaki kialakítása tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK Holding Zrt. által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontroll eszközöket, ami üzemelési, működési adatokat szolgáltatva lehetővé teszi a járművek távoli ellenőrzését.
 

Inter Traction Electrics Kft. sajtóközleménye

Vissza a főoldalra